„Bablevesnek csúfoltak gyerekkoromban”

Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Karácsonyi interjúnkban a többi közt azt mondja, hogy mentősnek lenni az angyalokéhoz közelálló hivatás. Egyetértünk vele!
Hogyan készül a decemberre, az ünnepi időszakra? Fel lehet-e készülni egyáltalán a váratlanra?
A magánemberi és a mentő identitásomat nehezen tudom szétválasztani. Amikor a decemberre gondolok, egy csomó gondolat jut eszembe – egy részük a családdal kapcsolatos. Mivel nagyon kevés időt tudok velük tölteni, már most szívmelengető a gondolat, hogy lesznek majd békés napok, amikor a gyerekeimmel lehetek, együtt karácsonyozhatunk otthon. Ezt már nagyon várom. Ebben a családi felállásban, ahol van három kicsi gyerek, és persze a nagyfiam, aki az ünnep egy részét velünk fogja tölteni, minden teljesen átrendeződik a fiatalkori önmagamhoz képest. Akkoriban nem annyira a karácsonyt vártam, mint inkább a bulizós szilvesztert. A mentőknél a mai napig úgy van, hogy a családos kollégák általában a szilvesztert vállalják be szolgálatban, a fiatalabb, pörgősebb munkatársak pedig inkább karácsonykor jönnek be dolgozni, hogy a szilveszterük legyen szabad.
A közhiedelemmel ellentétben egyébként a karácsony általában csendesen telik, egy átlagos vasárnap forgalmához hasonló. Ezt sem szabad lebecsülni, hiszen ilyenkor egy nap alatt körülbelül 2500 esethez mennek ki a mentők országosan. A főváros viszi a prímet, karácsonykor körülbelül 800 esetünk van. Az igazán nagy erőpróba mindig a szilveszter. Budapesten és a nagyvárosokban ilyenkor egy éjszaka alatt annyi esethez mennek ki a mentőautók, mint máskor 24 óra alatt sem.
Az élelmiszer eredetű megbetegedések mennyire jellemzőek ilyenkor?
Nem jellemzőek, bár a közhiedelem szerint ilyenkor sok van belőlük. Az élelmiszer eredetű súlyos megbetegedések klasszikus szezonja nem a decemberi ünnepi időszak, hanem a nyár. Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetből 15 ezer, munkahelyi balesetből 13-14 ezer történik egy évben. A háztartási balesetek ritkán kerülnek be a híradóba, ám azokból van a legtöbb, 40 ezer évente. Legtöbbjük nem életveszélyes, de súlyosak is vannak közte, s ezeknek kifejezetten szezonja a december, a karácsonyi készülődés időszaka. A klasszikus munkamegosztás szerint a fenyőtörzset az apa faragja, az anyuka a konyhában süt-főz, a kisgyerekek ott nyüzsögnek körülöttük, a nagymama pedig 2-3 széket összerakva feláll, hogy a csúcsdíszt a karácsonyfa tetejére rakja… A szeretet és békesség mellett ezért én még az óvatosságot is említeném ilyenkor! Ami a mértéktelen evészeteket illeti, látnunk kell, hogy a szervezet nem tudja könnyen feldolgozni az óriási mennyiségeket, de ilyenkor általában nem a mentő, hanem a háziorvos segítségét kérik az emberek. A vendégeskedés, ünneplés ugyanakkor az alkoholról is szól. Óvatosságra és mértékletességre intenék mindenkit ezen a téren is, különösen amiatt, mert az alkohol-túladagolás eseteiben egyre gyakoribb, hogy fiatal, tizenéves korosztállyal találkozunk, és a lányok aránya növekszik.
Miként töltik az ünnepi időszakot a szolgálat munkatársai? A munkahelyüket valamiféle „második otthonnak” képzelhetjük…
A mentők egy 7500 fős nagy közösség, ezen belül 253 kis közösség – ennyi mentőállomásunk van. Amikor ellátogat valaki az országban egy mentőállomásra, biztosan lát egy karácsonyfát, a kollégák meg is ajándékozzák egymást, igyekeznek ünnepelni. Itt Budapesten nincs olyan pillanat, amikor megállna az élet, vagy amikor bezárnánk a kapukat. Országszerte 1500 emberünk van szolgálatban egy adott időpillanatban. Ők Szenteste is szolgálatban lesznek, és mentőállomása válogatja, hogy mennyi lehetőség van az ünneplésre. A fővárosi mentőállomásokon szinte alig, hiszen folyamatosan úton vannak a kocsik, maximum váltásra jönnek be az épületbe. Kisebb vidéki állomásokon lehet, hogy eltelik 1-2 óra a riasztások között, s akkor ugyanúgy karácsonyoznak, mint bármely más közösségben. Ilyenkor szokás, hogy ki-ki hozzátesz valami a karácsonyi asztalhoz; valakinek a felesége bejglit küld, másvalaki sajátkezűleg halászlét készít – az ünneplés, meghitten, nálunk is megvan. Visszagondolva azokra az időkre, amikor én is szolgálatban voltam karácsonykor, egyrészről nehéz ilyenkor távol lenni a családtól, gyerekektől, a másik oldalon ez egy gyönyörű feladat. A mi hivatásunkban mindig van valami emelkedettség, még akkor is, ha ezt nem mindig lehet érezni, vagy elsőre nem látszik. Összességében mégis azt lehet mondani, hogy gyönyörű feladat életet menteni, vagy ha nem is közvetlen életveszélyről van szó, segíteni egy rászorulónak a nehéz pillanatokban. Ez karácsonykor még magasztosabbá válik, még inkább áthatja az a szellemiség, amit gyermekien úgy is fogalmazhatunk, hogy az angyalokéhoz közelálló hivatás.
Hogyan tud időt szakítani magára a gyakorlatilag 0-24 órás szolgálat során? Mivel tud kikapcsolódni, regenerálódni, a munkájával járó lelki-fizikai terhelést tűrni?
Aki hasonló élethelyzetben volt már, hogy három kisgyereke van otthon – nálunk 3, 5 és 7 évesek –, az tudja, hogy ez egy soha véget nem érő, folyamatos tevékenységet jelent. Egyiknek mindig wc-re kell menni, valaki más éppen összekapott a másikkal, a játékok leestek és a többi… Ez a helyzet pedig olyan szellemi-agyi és lelki elfoglaltságot jelent, ami érdekes módon teljesen ki tudja kapcsolni az embert a többi feladatából. Ez tehát másképpen fárasztó, de addig elfeledkezünk a másik 24 órás elfoglaltságunkról. Egyiket sem lehet befejezni vagy bezárni az ajtót, mindig van mit tenni. A kettő azonban jól elfér egymás mellett, ez a legfontosabb. Emellett próbálok „túlélni”: sportolok, reggelente fekvőtámaszozom, minden másnap futok a Margitszigeten, így próbálom frissen tartani magamat. Másra nemigen jut idő. A feleségemmel hetente-kéthetente elmegyünk moziba vagy vacsorázni, ilyenkor bébiszitterre bízzuk a kicsiket. Nagyobb vagy hosszabb kikapcsolódásra nincsen lehetőségünk, s talán nincs is rá szükség. Nyaranta pedig egy hét családi vakációra szoktunk menni, az idén a Balatont választottuk. Itthon, Magyarországon talán kevésbé tudok kikapcsolni, mint külföldön, ha nem történik semmi egy órán keresztül, már nézem a telefonomat…
Jól viseli, hogy Önből is gyakorlatilag „celeb” lett? Miben segíti vagy akadályozza a munkavégzésben?
A celeb szó hírességet jelent, és kétféle típusát szokták megkülönböztetni: az egyik a teljesítmény nélküli híresség, akiről nem tudjuk, hogy mitől lett ismert és népszerű; a másik pedig az, aki valamiben valamit elért. E határok manapság összemosódnak. Én mindenképpen szoktam arra vigyázni, hogy a „celebségem” ne veszélyeztesse az alapfeladatot. Esténként fut egy szórakoztató műsor a tv-ben, házaspárok részvételével, amelyben a közelmúltban én is szerepeltem. Úgy vállaltam el a szereplést, hogy legyen egy olyan pillanat, amikor megtaníthatom a nézőket az újraélesztésre. A mókázás mellett tehát be tudtam vinni egy olyan üzenetet, témát a műsorba, amely a könnyedebb műfaj révén sok emberhez eljut, olyanokhoz is, akik egyébként esetleg nem néznek tudományos vagy ismeretterjesztő programokat. A könnyed és a fontos témákat így igyekszem összehozni, az arányokat patikamérlegen kimérni. Visszatérve arra, hogy miként viselem: szerencsére nem vagyok „első kategóriás” celeb, de attól még teljesen transzparens, átlátható az életem. Ez időnként nyomasztó, hiszen ha bármi apró hibát követnék el, például rosszul parkolnék, máris ott lennék valamelyik médiumban. Ugyanakkor hálás is vagyok érte, mert így még óvatosabb vagyok. A szeretetet ugyanakkor sokszor érzem a személyes találkozáskor; elmegyek egy kis faluba Magyarországon, és akikkel még soha életemben nem találkoztam, ők is odajönnek, hogy „jaj, magát úgy szeretem, Győrfi úr, mindig szoktam nézni a tévében”. Egy másik példa: egy barátommal lementem az október végi Békéscsabai Kolbászfesztiválra. Ott egy másodperc nyugtom nem volt, folyamatosan jöttek hozzám az emberek, hogy hadd csináljon egy közös képet, és kóstoljam meg a pálinkájukat… jó érzés volt fürdeni a szeretetben. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez az ismertség nem nekem mint magánembernek szól, hanem a szerepemnek, és innentől kezdve ez nem személyes érdem, hanem ott van mögötte az a 7500 bajtársam, aki ezért nap mint nap megdolgozik.
Úgy tudjuk, családjával együtt az egészséges táplálkozás híve. Van-e kedvenc étele?
Engem „bablevesnek” csúfoltak az általános iskolában. Mindig is ez volt a kedvenc ételem, a csülkös bableves tejföllel és hagymával. Igaz, nem túl „trendi” manapság. A fittség, egészség kultusza van terjedőben, és ez azért jó, mert remélhetően a magyarok is kezdenek egészségesebben táplálkozni, s az eredmény megjelenik majd pár év múlva a népegészségügyi mutatókban. Visszatérve a bableveshez, az anyósom időnként főz belőle egy óriási bödönnel, olyan nagy mennyiséget, hogy a családnak látszólag egy hétig is kitartana – de mégsem, mert én bármennyit meg tudok enni belőle. A madártej volt a másik nagy kedvencem gyerekkoromban. Kamaszkoromban zenéltem egy együttesben, billentyűs voltam, azt neveztük el Madártejnek. Én nem a klasszikus, kemény habos változatot kedvelem, hanem csak úgy simán, mazsolával, ahogy a nagymamám csinálta. Néhány éve, amikor felkértek, hogy szerepeljek egy főzőműsorban, eldöntöttem, hogy madártejet készítek a többieknek. Akkor jöttem csak rá, hogy nem is olyan egyszerű. Ezért előtte otthon „edzettem”.
Mit tanácsolna olvasóinknak, mire ügyeljenek élelmiszer-biztonsági szempontból a karácsonyi-szilveszteri készülődés során?
Én élvezem a piacra járást, de arra nagyon oda kell figyelni, hogy az alapanyagokat hol vásároljuk meg. Nem véletlen az a sok figyelmeztetés, hogy az élelmiszert csak biztonságos helyen szerezzük be, megfelelő körülmények között tároljuk és a megfelelő technológiával készítsük el – pl. alaposan süssük át a húst. Ha valaki ezeket a szabályokat megkerüli vagy nem vesz róluk tudomást, akkor a saját és családja egészségét kockáztatja. A közhiedelemmel ellenétben nem mindig olcsóbb, amit nem megbízható helyen vásárolunk. Ezért az a tanácsom, hogy csak tiszta forrásból.
Mi lesz Önöknél a karácsonyi menü?
A klasszikus ételek: bejgli, halászlé, töltött káposzta, és reménykedem benne, hogy az idén is lesz bableves.
 
Fotó: Valics Dezső (Országos Mentőszolgálat)