Ételtcsakokosan

Az élelmiszercsomagolások legfontosabb feladatai

2016. február 2.

Talán nem is gondolnánk, hogy az élelmiszerek csomagolásának milyen fontos szerepe van. Egy tetszetős csomagolás felhívhatja a fogyasztók figyelmét a termékre, ami pozitívan hathat az eladásra, azaz „reklámnak” vagy „marketing fogásnak” is tekinthető, azonban fontos tudnunk, hogy a csomagolásnak számos követelménynek kell megfelelnie.

Amíg korábban az élelmiszereket csak kisebb távolságokra szállították, addig napjainkban egy-egy élelmiszer akár több száz, vagy ezer kilométert is megtesz, míg a boltok polcaira, majd pedig a fogyasztó kosarába kerül. Továbbá a mai fogyasztók alapszintű elvárásai közé tartozik az élelmiszerek minél hosszabb ideig történő eltarthatósága, fogyaszthatósága.

noodles-187051_640

Ahhoz, hogy az országokon átívelő utak megtétele után, az élelmiszer sérülés-, és szennyeződésmentesen, valamint biztonsággal fogyasztható állapotban érkezzen a fogyasztó asztalára, valamint a minél hosszabb idejű eltarthatóság érdekében, az élelmiszerek megfelelő csomagolása alapvető fontosságú. Éppen ezért az előállítók számára lényeges kérdés  a csomagoló anyag szakszerű kiválasztása, mely nagymértékben befolyásolja a termék eltarthatóságát, szállíthatóságát.

Tehát ahogy láthattuk, az élelmiszer csomagolásának egyik legfontosabb feladata az élelmiszer védelme a külső fizikai, kémiai és biológiai szennyeződéstől, valamint az eltarthatósági idő meghosszabbítása.

A jó csomagolás hosszabb ideig őrzi meg a termék gyártó által garantált minőségét.

Azonban nemcsak az élelmiszert kell megvédeni a környezettől, hanem a környezetet is meg kell védeni az élelmiszer hatásaitól, hiszen számos olyan élelmiszert ismerünk, melynek például jellegzetes, erős illata van.

A nyomonkövetés és a fogyasztók tájékoztatása miatt a csomagolóanyag információhordozó tulajdonsággal is rendelkezik. Az Európai Uniós előírások szerint a csomagoláson magyar nyelven, kötelezően fel kell tüntetni:

  • az élelmiszer nevét
  • az allergéneket
  • nettó tömeget/térfogatot
  • a fogyaszthatósági vagy a minőség-megőrzési időt
  • az összetevőket csökkenő sorrendben
  • a forgalmazó/gyártó adatai
  • bizonyos termékek esetében a származási hely
  • tárolási/ felhasználási feltételek (melyek betartása mellett garantálja a gyártó a megadott idejű eltarthatóságot)
  • bizonyos esetekben a felhasználásra vonatkozó tanácsokat
  • az 1,2 térfogatszázaléknál nagyobb alkoholtartalmú italok esetében az alkoholtartalom térfogatszázalékban
  • a tápértékjelölés (2016. december 13-ig csak bizonyos esetekben kötelező, de ezt követően minden termék esetében érvényes lesz a feltüntetési kötelezettség).

Végül, de nem utolsó sorban a csomagolásnak könnyen kezelhetőnek, praktikusnak, kényelmesnek kell lennie, hiszen nem mindegy, milyen könnyen lehet kibontani egy-egy csomagolást, mekkora a mérete, visszazárható-e, kielégíti-e az általános felhasználói igényeket.

De mindemellett nagyon fontos, hogy a csomagolás úgy legyen kialakítva, hogy feltűnjön a vásárlás előtt, ha valaki azt már megbontotta, esetleg kivett belőle.

A csomagolásoknak három típusát különböztetjük meg:

  • fogyasztói
  • gyűjtő
  • szállítói

A boltokban általában a fogyasztói és a gyűjtő csomagolással találkozhatunk.

Az élelmiszerek csomagolására használható anyagok körét szigorú előírások szabályozzák a fogyasztók egészségének és érdekeinek védelmében. A leggyakrabban műanyag, papír/karton, üveg és lakkozott alumínium dobozokat használnak.

A csomagolóanyagok terén szerencsére ma már egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezet védelme, olyannyira, hogy már idehaza is van olyan bolt, ahol az élelmiszert a magunkkal vitt edénybe mérhetjük ki. Innentől persze a mi a felelősségünk, hogy a magunkkal vitt edény, csomagolóanyag élelmiszer tárolására alkalmas legyen.

Jó tanácsok:

  • Csak olyan terméket vásároljon meg, amelyen magyar nyelvű jelölés is található.
  • Olvassa el és kövesse az élelmiszer csomagolásán feltüntetett tárolási és felhasználási javaslatokat.
  • Ne vásároljon olyan élelmiszert, amelynek csomagolása szakadt, sérült, vagy valamilyen módon eltorzult.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Oltalmat kapott a rögös túró

eteltcsakokosan

Diópálinka vagy diólikőr?

szucseva

Vadak: ízben a titok

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató