Ételtcsakokosan

Anyukám Mondta: a kiváló alapanyag az alapanyag

2013. november 4.
anyukam-etterem-jack-daniels-400x554

Az encsi Anyukám Mondta Étterem várja majd novemberi játékosaink közül a nyertest és
három vendégét egy finom vacsorára.
De hogyan és honnan is indult a testvérpár népszerű éttermének története? Most mondják el ők!
anyukam-etterem-jack-daniels-400x554Olaszba’ dolgoztunk, mint főpincér és mint séf, és mint akik szeretnek ott. Az idők teltek, és arra gondoltunk egy kis két és fél éves New York-i kitérő után, hogy vár a haza, és jöttünk haza. Először sarok-bárt csináltunk, aztán sarok-pizzériát, aztán meg anyukám mondta éttermet.
Induljunk el az alapanyagtól! (Mondják ők.) Tehát: vegyünk egy kiló málnát. Vegyünk! Vegyünk egy kiló bazsalikomot. Vegyünk! Vegyünk egy kiló pisztrángot. Vegyünk! Eddig ez úgy hangzik, mint egy görög drámában a kardal, vagy mint egy mozgalmi induló. Pedig az alapanyag nagyon fontos.. Olyan, mint a viccben, amikor nem szól a déli harang és plébános hívatja a harangozót és megkérdi, miért nem harangozik. A harangozó azt feleli a plébánosnak, hogy több oka is van. A plébános kérdi, mi az első. Ellopták a harangot. A plébános lakonikusan válaszol: a többit ne is mondja. Pont ilyen az alapanyag is, ha nem jó, akkor a történet lényegében tökéletesen érdektelen.
Milyen ez a konyha? A kemencés ügyek alap témák, mint egy jazz nótában az alaptéma, lehet rá jókat improvizálni, zöldséggel, hússal, hallal stb. Az ételek karaktere anyukám mondtás, anyukám mondta, hogy így kell csinálni, a húslevesbe a betétet, anyukám pedig olyan, mint a kiskegyed, vagy mint az öreg Küsmödi unokája a kis bice-bóca, sohasem téved. A kenyér annyira házi, mint a csigának a saját háza, este gyúrjuk, reggel sütjük, délben frissen tálaljuk. A dessszertek szintén háziasak, háziasan magyarok és háziasan olaszok. Anyukám mondta. Mamma ha detto fra l’altro.
Néhány sorban a pizzáról is: axiómát márpedig nem cáfolunk (ők mondják megint), hogy a pizza és a haverja, a focaccia megrendítő ügy, megkérdőjelezhetetlen tétel. És a pizza. Brutálisan nagy zárójelben jegyezném meg, hogy a komoly pizza is alapanyag függő, az ő drogja az alapanyag. Olasz pizzaliszt, a legjobb zempléni víz, bivalytejes mozzarella, a kertben frissen vadászott oregánó és nagyon komoly pármai sonka. Íme a szinte tökéletes cucc receptje. A pizzakemencén van egy védőangyal, meg egy védőkakas, erős csapat. Az előző fejezetből kimaradtak a kiváló házi szörpök, pedig kiválóak, talán még annyit lehetne róluk mondani, hogy kiválóak és még talán azt, hogy kiválóak.
anyukam-etterem-pizza-04Vannak ezen kívül termékek.
Az anyukám mondtás borral kezdődött a történet. Szepsy, az ifjabb készített nekünk először egy szép furmintot, stílusosan az volt az ő neve, hogy az első. Erre mondják, hogy hangos közönségsiker. Az ötlet, mint egy jó sorozatnál (négy páncélos és a kutya, tenkes kapitánya, tavasz tizenhét pillanata, keresztapa, drágán add az életed, vissza a jövőbe, 24 stb.) szinte kiáltott a folytatás után, így jött a második, majd a ház bora, bolyki ördöngös, a különböző lekvárok, mézek, szörpök, a már említett kenyér. A sornak még nincs vége, lesz kávé, keksz, csokoládé és folyt.köv. A közös nevező az bennük, hogy manufakturális termékek, ízvilágukat tekintve pedig tökéletesen anyukám mondtások.
No és hol van anyukám, aki mondta a dolgokat. Íme. A méznek a cukrozása, hogy ma már nem csak egy anyuka van, aki megmondja, hanem immár kettő és egy anyuka jelölt. Amint mondják, teher alatt nő a pálma.
Elérhetőségek:
3860 Encs, Petőfi út 57.
Tel.: 46/587-340
www.anyukammondta.hu
https://www.facebook.com/Anyukam.Mondta.Etterem
Nyitvatartás:
Hétfő – Szombat: 11-22
Vasárnap zárva
Ünnepnapokon és szombaton előzetes asztalfoglalás erősen ajánlott!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Le a kilókkal!

eteltcsakokosan

#2. A hűtőtakarítás 6 parancsolata

eteltcsakokosan

A nyári vendégvárás 12 pontja

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató