Ételtcsakokosan

Áfonya vagy ebszőlő?

2014. január 7.

Pár bejegyzéssel ezelőtt írtam arról, hogy ez a két növény könnyen összetéveszthető, ha valaki nem igazán ért hozzá. Így fordulhatott elő, hogy az egyik piacon a mérgező, éretlen ebszőlőt árusították áfonya néven.

Hasonló bogyós termés mindkettő, kívülről hasonló feketés kék színnel.

Kevés olyan étel van, amely annyira egészséges, mint az áfonya. Az eper után a második legelterjedtebb és legkedveltebb gyümölcs Európában. Az áfonyát a mediterrán, de az ázsiai konyha is szívesen használja.

Az áfonyában hatalmas adag antioxidáns található. Méltán mondhatjuk rá, hogy kicsi a „bors”, de erős J!

Bár a C-vitamin tartalma nem túl nagy, a kutatások kimutatták, hogy akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő antioxidánsok mennyisége jelentősen emelkedett, mely elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az öregedés, a rák, és egyéb szembetegségek kialakulásának megelőzéséhez.

Indiánok készítettek az áfonyából és leveleiből főzetet, melyet hasmenés ellen használtak, ugyanis az áfonya pektinben gazdag rostjai enyhítik a hasmenés és a székrekedés tüneteit.

A hazai fekete ebszőlő egy a burgonyafélékkel rokon gyomnövényféle. Termése az áfonyához hasonlóan fürtben képződik, a bogyók héja fekete, a bogyók húsa éretlen állapotban zöld színű, kifejezetten mérgező solanin-toxintartalma miatt. Ilyen állapotban tilos fogyasztani! A termés csak teljesen éretten, megpuhult gyümölcshússal használható: általában nem nyersen, hanem főzött állapotban – dzsemnek, lekvárnak feldolgozva – javasolják fogyasztását.

Ez a piaci eset azért felhívja a figyelmet arra, hogy amikor új vagy kevésbé ismert növény termesztésébe kezdünk, előtte járjunk utána, hogy fogyasztható-e vagy sem!

Különben rendkívüli módon terjed hazánkban a termesztése ennek a bogyófélének, érdekes és szép megjelenése miatt. Ezzel nincs is gond, csak tudjunk róla, hogy milyen állapotában szabad elfogyasztanunk, illetve hogy alaposan nézzük meg, mit is veszünk a piacon!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Tudod te, mit eszel?

eteltcsakokosan

Meddig fogyasztható?…

eteltcsakokosan

Visszaolvaszthatom, vagy dobjam ki?…

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató