Ételtcsakokosan

Ti is érzitek a tavaszi levegőben az isteni virágillatot?

Végre nyílik a kertünk végében a bodza. Olyan érdekes, hogy a természet tényleg soha „nem áll meg”. A kertünkben már rég kibújt a fű, kirügyeztek a fák, aztán előbújtak a virágok is: a tulipán, a levendula, és szinte egyszerre velük bokros lett a fűszerkertem is. Aztán a kert végében virágba borult az orgonabokor, most pedig már a bodza is, és ezt követi majd a meggyfánk. No meg aztán a lekvárbefőzés is.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én egyszerűen imádom a bodzát, az illatát és az ízét, mindenét. Nálunk jól védett helyen van a bodzabokor, szóval sem a bogarak, sem a benzinszag nem rontja el jótékony hatását. A bodzát egyébként lehet szörpnek, teának elkészíteni, de azonnali fogyasztással ehető a kérge vagy a gyökere is. Utóbbiakat ugyan még nem próbáltam, de négy éve rendszeres befőzője vagyok a virágának, szörpöt készítek belőle.

Tudom, tudom, a szörp hizlal és szomjoltónak se túl jó – arra, ugye, legjobb a víz. De a bodzaszörp az más, talán tehetünk egy kis kivételt vele, hiszen kitűnő ízű és egészséges nyári finomság.

Ha a barátaink jönnek, én mindig kínálom a házi bodzámat, és nagy örömömre szinte mindig sikert is arat. Lehet vízzel vagy szódával hígítani ez a szörpöt, nyáron pedig adhatjuk jéggel vagy csak jól behűtve. A cukor helyett egészségesebb, ha nyírfacukorral vagy egyéb édesítővel készítjük el ezt a frissítőt.

Ha tartósnak szeretnénk, akkor több variáció is lehet. Vannak, akik tartósítják (például nátrium-benzoáttal), vannak, akik csak annyit készítenek, amennyi a hűtőben elfér, és folyamatosan isszák.

A bodza nemcsak finom, hanem egészséges is. A régi idők embere náthára, légúti panaszokra használta, de jó gyulladáscsökkentő, illetve immunerősítőnek ajánlják manapság is.

Nálunk a virág begyűjtése apa és lánya feladata. Pannus imádja, hogy mivel a bodzabokor egy szerszámos épület mögött nő, a szüreteléshez fel kell mászni a kis ház tetejére. Onnan számára mindig más a világ. De nem csak neki − én is kipróbáltam már, kicsit nekünk, felnőtteknek is. Szóval Pannusék metszőollóval és hosszú létrával indulnak neki a begyűjtésnek, én meg bentről izgulok, hogy épségben leérjenek a tetőről − a férjem szerint persze túlaggódom a dolgot. Ők mindig vidáman, jókedvvel indulnak neki, és persze így is fejezik be. Tavaly még egyedül „tettem el” a bodzát, idén már Pannus is segíteni fog benne.

Nekem egyébként egy nagyon egyszerű receptem van a szörpre. Az anyósomtól kaptam, ezt használom évek óta, ajánlom Nektek. Íme:

Vegyünk egy 5 l-es dunsztos üveget, ebben készül majd el a szörp. Engedjünk 4 l forró vizet az alaposan kimosott üvegbe, majd tegyünk bele egy csomag citrompótlót, 1 kg cukrot vagy természetes édesítőt, és jól keverjük össze. A virágokat alaposan rázzuk ki, hogy a bogarak kiessenek belőlük, majd tartsuk folyó víz alá, hogy a szennyeződéseket is lemossuk. 8-10 db virág kerül a folyadék tetejére, majd legfölülre 2-3 db alaposan megmosott, felkarikázott citromot teszek. Az egészet összekeverem és lefedve félreteszem hűvösebb, napfénytől védett helyre. Naponta többször átkeverem. Így pár napon belül sűrűsödni kezd a szörpünk, és az íze is eléri a már ismert ízt. Ekkor az üres, jól átmosott flakonokba öntjük a finom szörpöt, és a hűtőbe − vagy tartósítva hűvös helyre − tesszük.

Egészségetekre!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Milyen engedélyek szükségesek?…

eteltcsakokosan

Jeges finomság

eteltcsakokosan

Mennyire károsak az egészségre?…

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató