Ételtcsakokosan

A házias ízek dicsérete: a falusi piac finomságai

2013. május 10.

Meséltem már korábban is, hogy kerületünk igen aktívan éli mindennapjait. Emlékeztek? Volt már házi disznótor, sütögetés, néptánc-verseny, múzeum látogatás a múlt század emlékei közt, és most jön a falusi piac.

Nem mondhatnám, hogy nincs elég piac, vagyis vásárlási lehetőség mifelénk, hiszen van sok kisebb zöldséges és van nagyobb vásárcsarnok is. Mindenhol feltűnnek az őstermelők, akik bio zöldséget, de legalábbis házit árulnak sokféle portékájuk közül.

Márciusban a kerület egyik művelődési háza felkarolta ezt a gondolatot, és házhoz − vagyis a művelődési ház udvarába hozta el a piacot. Kéthetente, vasárnap jönnek a termelők, és bár marketingre nem költenek, mégis nagyon sokan látogatnak ki. Az első vasárnap több száz érdeklődő jött el.

Van itt húsféle (füstölve), tojás, tejtermékek és rengeteg zöldség. Találtam mézet, lekvárt és házi savanyúságokat is. Szerintem ilyenkor derül ki, hogy az ember mennyire kreatív. Annyiféle variáció van már a lekvárok és a savanyúk között, hogy hihetetlen. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi féle zöldségből és gyümölcsből lehet lekvárt, illetve savanyúságot készíteni.

Tulajdonképpen mindegyikből − mondaná a gazda −, a párosítás a lényeg, na meg hogy kinézetre is kívánatos legyen! Külön témát érdemelnének a házi lekvárok − tervezem is, hogy írok egy pár érdekes receptet. Itt van például a sütőtökös, a cukkinis vagy a narancsos, szegfűszeges, vaníliás lekvár! Hú, de megkívántam most! Na, de most vissza a piacra!

Jó ötlet ez a piac szerintem, támogatom az ilyen kezdeményezéseket több okból is. Egyrészt olyan jó érzés megosztani másokkal mindazt a jót, amiért az ember megküzdött, amibe sok munkát és szeretet tett bele, majd a végén valami igazán értékes lett belőle. Másrészt fontos, hogy ez a gazdáknak, termelőknek egy kis fizetés-kiegészítés is, hiszen az otthoni „fölösleget”, kiárusíthatják azoknak, akik vevők a házi finomságokra. Másrészt ez az egész nagyon jó nekünk is, akik nem termelünk, mert szerintem a legtöbben szívesebben választjuk azt, amiről tudjuk, honnan származik, hol nevelkedett, ki gondozta az állatot vagy a növényt.

Egyébként imádom ezt a nyüzsgő hangulatot, az illatokat, magát a piac zaját. Jó ötlet a kóstolás is, hiszen így valóban lemérhetjük, hogy ami kívülről jól néz ki, az valóban olyan finom-e. Azt hiszem, én szerettem volna abban az időben élni, amikor az asszonyok kimentek a főtérre vásárnaponként (vasárnaponként), és a kosaraikat megtöltötték mindenféle jóval, persze ha tehették… Hol van ettől a mai plázák hangulata…!?

Természetesen egy ilyen „piac” létrehozásánál is nagyon sok követelménynek kell megfelelni. Mind a helyszínnek, mind az árusoknak rendelkezniük kell igazolvánnyal arról, hogy megfelelnek az élelmiszer-biztonsági követelményeknek, hogy a helyszín kialakításában és higiéniailag is megfelel a vendégvárásnak és az árusításnak, és hogy az áruk magas minőségben megfelelnek az elvárásoknak.

Ezek a rendelkezések természetesen minket, vásárlókat védenek. Így valóban örömmel, és teljes biztonsággal válogathatunk az őstermelők finomságaiból.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Balkonon termesztett fűszernövények

eteltcsakokosan

Egy hűsítő fagyi recept

eteltcsakokosan

Folytatódik a Maradék nélkül

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató