Ételtcsakokosan

Spárgakrémleves

2016. május 23.

Már több spárgás recept is megjelent az Ételt csak okosan honlapján, de valahogy eddig a spárgakrémleves kimaradt. Most pótoljuk ezt a hiányosságunkat. 🙂

HozzávalókCream-of-Asparagus-Soup

  • 1 kg spárga
  • 2 csokor újhagyma
  • 5 dkg vaj
  • 1,5 l alaplé
  • 1 dl tejszín
  • 1 ek citromlé
  • só, szerecsendió és fehérbors

Elkészítése

A spárgát és az újhagymát megmossuk, lecsepegtetjük és felaprítjuk. A vajat egy fazékban felolvasztjuk, a hagymakarikákat ródobjuk és hagyjuk megpárolódni. Hozzáadjuk a spárgát és további 5 percig pirítjuk, majd felöntjük az alaplével, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és kevés a szerecsendióval is ízesítjük. Végül fedő alatt kb. 30 perc alatt puhára főzzük. Botmixerrel simára turmixoljuk, majd szűrőn átpaszírozzuk és visszatöltjük a fazékba. Egy kanálnyi citromlevet facsarunk a levesbe, majd tejszínt is belekeverjük és hagyjuk még egyszer felforrni. Csészékben, még melegen tálaljuk. Díszíthetjük hagymakarikákkal, zöldfűszerrel vagy pirított kenyérkockákkal.

Spárga receptek

Több módon ellenőrizhetjük a spárga frissességét:

  • Ha láthatóan feszes és lédús a spárga és körmünket belenyomva pattan egyet.
  • Kérhetjük a piacon, hogy csomagolják ki a papírból, valamint egy darabot kettétörhetünk: ha nem hajlik, hanem elpattan, akkor friss.

Élelmiszer-biztonsági tippek:

  • Tiszta kéz, tiszta eszközök, tiszta környezet.
  • Az alapanyagokat megbízható forrásból szerezzük be.
  • A spárgát vásárlás után lehetőleg azonnal fel kell használni, de nedves ruhába csavarva egy-két napig hűtőszekrényben eltartható vagy egy befőttesüvegbe ujjnyi-kétujjnyi vizet tenni, és abba állítani a zöldséget.
  • A jó minőségű spárgasíp kemény, fényes, nem fonnyadt, egységes színű, egyenletesen vastag, egyenes, a fej szorosan zárt. Egészséges, nincsenek rajta repedések, rozsdás elszíneződések.
  • Ha a tojás felülete szennyezett, közvetlenül a felhasználás előtt folyó víz alatt mossuk meg és töröljük szárazra, hogy a lecsöpögő lé ne szennyezzen be semmit. Külön tálba üssük fel, és ellenőrizzük az állagát, amennyiben szemmel láthatóan hibátlan, elváltozásoktól mentes a tojás, akkor használjuk csak fel!
  • A kész mártást azonnal fogyasszuk el, ne tároljuk!

Fotó: hecookingmom.com

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Online okosan

eteltcsakokosan

Karácsonyi készülődés gyerekekkel

eteltcsakokosan

Zöldség és gyümölcslevek

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató