Ételtcsakokosan

Nyári nagy vendégvárás

2016. augusztus 12.

Amint beköszönt a jó idő és hosszúra nyúlnak a nappalok, megkezdődik a kerti partik, grillezések és vendégjárás ideje. Ha sok emberre sütünk-főzünk, akkor a nagy mennyiségű étel miatt fokozottan ügyelni kell az ételek elkészítésére, tárolására, hűtésére és tálalására, hogy ne rosszulléttel távozzanak a vendégek.

garden-party-364593_640

Már a bevásárlásnál figyeljünk az élelmiszerek elkülönítésére, hogy ne történjen keresztszennyeződés. A nyers húsokat, tojást külön szatyorba rakjuk, elválasztva a tejtermékektől, felvágottaktól, zöldségektől és gyümölcsöktől.

Mindig alaposan – meleg vízzel, szappannal – megmosott kézzel álljunk neki a főzésnek! Mossunk kezet főzés közben is – az után főként, ha például a konyhai szemetest használtuk vagy tüsszentettünk, orrot fújtunk. A konyhapult, a vágódeszka, az edények és eszközök is legyenek tiszták.

Ha többfogásos menüt készítünk, azokkal az ételekkel kezdjük, melyek készítése különös tisztaságot igényel (krémes sütemények, hidegkonyhai készítmények, majonézes saláták). Ezeket előző nap elkészíthetjük, lefedve a hűtőben tárolhatjuk.

A nyers hús, baromfi feldolgozása a legkényesebb folyamat, ehhez külön edényeket, késeket, vágódeszkát használjunk, és ha végeztünk, alaposan takarítsuk le a konyhaasztalt, majd végül mossunk kezet.

A frissen, forrón készült étel 2-3 órán át biztonságosan fogyasztható. A megmaradt ételt mielőbb hűtsük le, tároljuk hűtőszekrényben, és csak legalább 75 Celsius fokra újra forrósítva fogyasszuk el.

Tojást, húst nyers vagy csak gyengén átsütött formában tartalmazó ételt lehetőleg ne készítsünk, vagy ha mégis készült ilyen, ne tároljuk, hanem fogyasszuk el frissen.

Grillezés esetén ügyeljünk arra, hogy a hús jól átsüljön! Ezt két módon állapíthatjuk meg:

  • A legvastagabb résznél beleszúrunk, belevágunk a húsba, és ha rózsaszín, akkor még sütni kell. Akkor jó, ha a szivárgó lé átlátszó.
  • Érdemes maghőmérőt használni, a hús belül is érje el a 75°C fokot.

A zöldségeket és gyümölcsöket alaposan mossuk meg és csepegtessük le.

Salátákat, mártogatós krémeket friss alapanyagokból közvetlenül a vendéglátás előtt, annak napján készítsük el. Érdemes több edénybe adagolni, és hűtőben tartani, majd egymás után bizonyos időközönként kitenni egy frissen hűtöttet.

A hűtést igénylő ételeket hűtve tároljuk felszolgálásig, és figyeljünk, hogy ne maradjanak sokáig szobahőmérsékleten.

Mártogatós szószok esetében – lehetőség szerint – mindenkinek külön kis tálat adjunk, amibe mártogathat, így biztonságosabb, és könnyebb is enni.

A vendégség végeztével alaposan mosogassunk el, és tisztítsuk meg a felületeket. Ne a mosogatószivaccsal takarítsunk, hanem erre a célra elkülönített ronggyal és papírtörlővel.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Mire és hogyan használd a rebarbarát?

eteltcsakokosan

Gyöngyhagyma télire

eteltcsakokosan

A megfelelő konyhai higiénia csökkenti a fertőzés kockázatát

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató