Ételtcsakokosan

Nem szeretjük – vagy nem tudjuk, hogy szeretjük?

2014. január 13.

Bár a Zala folyó mellett nőttem fel, kedvelem is a halat, mégsem mondhatom magamat nagy halfogyasztónak. Magyarországon nagyon kevés halat fogyasztunk, bár a Duna menti városokban, falvakban talán egy kicsivel többet – de nem elegendőt!

Hetente legalább kétszer kellene halas ételt ennünk.

Több mint harminc évvel ezelőtt vizsgálták meg a kutatók az eszkimók étrendjét, akik nagyon sok hideg-tengeri zsíros halat fogyasztanak, mégis rendkívül ritka náluk a szív- és keringési betegségből adódó haláleset.

Ennek ok az ómega-3 zsírsavak, amelyek igen jól hatnak szervezetünk keringési rendszerére. Különböző vizsgálatok igazolják, hogy ezen zsírsavak jól hatnak a keringésre, de a betegségekből való felgyógyulásban is nagy szerepet játszanak.

Kismamáknak nagyon ajánlott a fogyasztása, hiszen segíti a magzat fejlődését, csökkenti a koraszülés veszélyét. Gyermekeknél ezek a zsírsavak a látásélességet és a szellemi fejlődést támogatják.

Az ómega-3 gyulladáscsökkentő, vérzésgátló hatású, jótékonyan hat a koleszterinszintre, sőt: reumatikus problémákra is ajánlják!

Én ugyan nagyon szeretem a halat, de magamnak ritkán főzök. Sajnos más nem szereti a családban, és mivel kevés halas ételt készítek, kicsi az esélye, hogy megszeretik.

Pedig a halfogyasztás mellett szól az is, hogy konyhakészen és lefagyasztva is kapható már bárhol. Gyorsan elkészíthető, minimális fűszer felhasználásával is nagyon finom falat lesz belőle. Aki fél a szálkáktól, próbálja ki a lazacot! Abban nincs szálka, kisebb darabokban is árulják már. Vajjal, citrommal, petrezselyemmel, korianderrel fűszerezve kiváló!

A hal húsa könnyen emészthető, a víztartalma nagyon magas. Mivel rendkívül romlékony, ajánlott gyorsan elkészíteni, majd elfogyasztani. Vitaminokban gazdag A-, D-, és ezen kívül B1, B2 és B12 vitamint és niacint tartalmaz. Magas a kalcium-, magnézium-, vas- és foszfortartalma, a tengeri halakban pedig jód is található.

Ajánlott a cukorbeteg étrendbe, hiszen szénhidrátokat csak elhanyagolható mennyiségben tartalmaz.

Karácsonykor hazánkban is több hal fogy, a népszerű halászlé, rácponty vagy a rántott hal formájában Mégis jó lenne, ha nemcsak decemberben lenne meg az ajánlott halfogyasztási ráta, hanem az év többi napján is!

Ügyeljünk arra, hogy a halból készült fogásokat frissen fogyasszuk el, ne tároljuk őket! A halászlé viszont lefagyasztható és biztonságosan tárolható -18 °C-nál hidegebb hőmérsékleten.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Egyszerűen, gyorsan valami finomat

eteltcsakokosan

A cseresznyét minden gyerek szereti

eteltcsakokosan

A "kézműves" kifejezést ráírhatom…?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató