Ételtcsakokosan

Iskoláskorú gyermekek, serdülők folyadékigénye

2017. február 23.

Folytatódik  cikksorozatunk, amiben a folyadékbevitelről olvashattok, minden korosztály külön kerül említésre. Íme az iskolásokra vonatkozó előírások. Különösen oda kell figyelni rájuk, mert – mivel napközben az iskolában vannak -, nem tudjuk mennyit isznak.

Mire figyeljünk?

Iskolás és serdülőkorú gyermekeknél a folyadékbevitelnek, a kisebb gyermekekhez hasonlóan, fedeznie kell nemcsak a fellépő veszteséget, de a fejlődő szervezet vízigényét is.

hydratedKevésbé ismert tény, hogy az optimális folyadékellátottságnak lényegi szerepe van a megfelelő szellemi teljesítmény elérésében, vagyis az, hogy a gyermek optimálisan hidratált-e, hatással lehet az iskolai teljesítményére is. A jó folyadékellátottság befolyásolja az agyműködést, ugyanis optimális hidratáltság esetén az agysejtek bőségesen hozzájutnak friss, oxigénben dús vérhez. Ugyanakkor a dehidratált állapot negatívan hat a szellemi teljesítményre. Tudományos kutatások eredményei szerint enyhe mértékű kiszáradás esetén (ami 2-4 százalékos vízdeficitet jelent), romlik a rövidtávú memória, a figyelem és a matematikai képességek. Továbbá megfigyelték az éberség és a koncentráció csökkenését, valamint a nagyobb mértékű fáradtság jelentkezését is. Ennél kisebb mértékű folyadékhiány esetén (pl. ha néhány óráig nem iszunk) nem találtak hasonló összefüggést.

Továbbá fontos megemlíteni, hogy a szellemi teljesítményt sok egyéb tényező, pl. a stressz, fáradtság stb. is befolyásolja, emiatt nehézségekbe ütközik önmagában a dehidratáció hatásának vizsgálata.

Mennyit igyunk?

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által a 9-18 éves gyermekek számára megállapított vízbeviteli referencia értékek a következők.

3. táblázat: Vízbeviteli referenciaértékek 9-18 éves gyermekeknek

3tablazat1
1tablazat2

Mit válasszunk?

A folyadékfogyasztás gerincét az ivóvíz alkossa, ezt színesíthetik kis mennyiségben az egyéb italok, pl. zöldség- és gyümölcslevek, smoothiek (összeturmixolt friss vagy fagyasztott gyümölcsök), turmixok, teák, tej és tejes italok. A fenti táblázatban szereplő vízbeviteli javaslat szintén magában foglalja a magas víztartalmú ételekkel, élelmiszerekkel elfogyasztott vízmennyiséget is.

Tippek, tanácsok:

  • Gondoskodjunk már reggel, az iskolába indulás előtt a gyermekek megfelelő folyadékbeviteléről. Egy francia és egy olasz kutatás szerint a 9-11 éves gyermekek közel kétharmada már dehidratált állapotban kezdi reggel az iskolát.
  • Legyen mindig a gyerekek keze ügyében elérhető folyadék a nap során folyamatosan. Készítsünk a táskába kis üveg ásványvizet, vagy töltsünk meg egy termoszt, palackot innivalóval.
  • Az étkezéseknek különös jelentősége van a folyadékfogyasztás szempontjából is, ugyanis az evés stimulálja a szomjúságérzetet, ezáltal plusz folyadék elfogyasztására ösztönöz. Továbbá egy átlagos összetételű európai étrendben a napi vízfogyasztás jelentős része, 20-30 százaléka származik az ételekből, élelmiszerekből.
  • Tanítsuk meg a gyermeket arra, hogy önállóan is meg tudja állapítani, eleget ivott-e. A vizelet
    mennyisége és színe megfelelő iránymutatást nyújt ehhez.

Korábbi cikk a csecsemők folyadékbeviteléről
 
Forrás: MDOSZ hírlevél
Kép forrása: destinationfemme.com

Kapcsolódó tartalmak


Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Biztonság – forró napokon is

Itt a nyár, a forróság, olvadozunk, mint a vaj. Ilyenkor még nagyobb odafigyelést igényel egy kerti parti menüjének megtervezése, előkészítése. Milyen ételekkel és hogyan készüljünk a forró napokra, hogy ne egy gyomorrontás vessen véget a nyaralásnak?
Tovább olvasom

Related posts

A "kézműves" kifejezést ráírhatom…?

eteltcsakokosan

Megjelent a közétkeztetésről szóló rendelet

eteltcsakokosan

A szárított vargánya gomba meddig áll el?…

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató