A hétvégét Zalában töltöttük anyukámnál, na és a többi rokonnál. Mindig kikapcsolódás, ha hazamehetek…. Ez jó! Otthonról haza, és fordítvaJ
Pannusnak is sokszor mesélek a zalai nyarakról és élményekről, és bár még csak 8 éves, olyan átéléssel tud ő is mesélni a falunkról, mintha legalábbis éveket töltött volna már ott!
Lassan vége a télnek, de az időjárás ezt még nem döntötte el pontosan. És, ha esik, fúj vagy havazik, akkor a Dunántúlon nagyon esik, fúj és havazik!
Így volt ez most is. A tavasz már beköszöntött, a zsibavirág és a hóvirág is ezt jelezte, de a hó sem tűnt még el. Szelesebb dombokon még 1 m magasságú hó is volt. Zalában ennyire szenvedélyes a természet, őrült szélsőségeket produkál.
Ezeken a napokon, már elkezdenek a szőlősgazdák a pincékben, és körülötte pakolászni. Megnézik, hogy a tél, hol talált utat magának a fákon, szőlőtőkékben, vagy a pince épületében. Imádom, ahogy hangosan köszöntik egymást és az arra járókat. Engem nem ismer mindenki, mégis úgy beszélgetünk, és köszönünk, mintha valami szoros kapocs kötne össze bennünket, mintha én is annyira érteném az életüket, szakmájukat, mint a többi gazda.
Úgy szeretem ezt a közeget, ezt a nyitottságot! Most sem úsztuk meg kóstolás nélkül! Én nem iszom alkoholt, de családom többi tagja megkóstolhatta a datolyapálinkát, és a tavalyi bort. Az egyik melegített, a másik a jókedvet hozta meg!
Ilyenkor még fűtik a pincéket. Na, nem állandóan, csak ha kimennek, úgy melegedésképpen! A pincében keveredik az erjedés és a füst illata. Egyrészt a sparheltből kiszivárgó füst illata, másrészt a tavaly füstölt szalonna és sonka illata van a levegőben. És nem csak az illatok keverednek! Itt vegyül a munka a pihenéssel, a csendes magány, és többi gazda köszöntései, a tél és a tavasz, a hó és a hóvirágok sokasága, melyek úgy lepik el a domboldalt és a rétet, hogy szinte szőnyeget képeznek!
A hóvirág napjainkban védett növény, így nem szabad leszedni. Pedig a hagymás virágoknak jót tesz, ha letépik őket, hiszen következő évben dúsabban, több hagymával köszöntenék az új tavaszt! A gond csak az, hogy Budapest környékén sajnos hagymástól rángatták ki a felelőtlenek, így rohamosan csökkent a számuk!
És bár tépni nem szabad, szagolni nem tilos! Eddig azt hittem a hóvirágnak nincs illata. De van! Képzeljétek el, olyan illat áradt, mintha egy nagy kosár ibolyába szagoltam volna! A tavaszi napfény, az enyhén csípős hideg, a pince illata és a hóvirágok teljesen kikapcsoltak a pesti hétköznapokból, ami most rám is fért!
És persze nem tudok úgy egy bejegyzést sem zárni, hogy ne írjak valami ételről, ez nálam már szenvedély 🙂
Ezen a hétvégén nem maradt el anyukám isteni füstölt csülkös bablevese, a disznótorosa lilakáposztával, és bár nem szeretem az édességeket, sétánk során annyian hívtak be minket magukhoz, hogy nem tudtam ellenállni az édes kísértésnek! 🙂
Ettünk frissen sütött hatlapos sütit, ez amolyan puha tésztás, kevert csoki krémes finomság. Ettem a nagynéném házi réteséből. Kihagyhatatlan a tökös-túrós és a tökös-mákos rétes! Ha Zalában, vagy az Őrségben jártok, ezt kóstoljátok meg, melegen még ütősebb! És ha ez nem lett volna elég, egyik este még a rétes kelt túrós változatát is megehettük a szomszédnak köszönhetően.
Ilyenkor egyebet sem kíván az ember, minthogy egy kicsit mozogjon, sétáljon, így kora este a keszthelyi mólón kötöttünk ki, és a most még csendes Balatont szemléltük, na meg a hófehér hattyúkat!
