Ételtcsakokosan

Bemutatták a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárjelöltjeit

2014. június 11.
FM_allamtitkarok2-300x180

Fazekas Sándor tárcavezető szerdán Budapesten bemutatta a Földművelésügyi minisztériumban az FM tevékenységének irányításában résztvevőket, az államtitkári posztra jelölteket.

FM_allamtitkarok2-300x180

Nagy István parlamenti államtitkárként és a miniszter helyettesítőjeként (miniszterhelyettesként) segíti a továbbiakban a Földművelésügyi Minisztérium munkáját. Simon Attila István lesz a közigazgatási államtitkár. Czerván György az agrárgazdasági területért felel. Bitay Márton Örshöz az állami földek tartoznak majd. V. Németh Zsolt a környezetügyet, az agrárfejlesztést és a hungarikumokkal összefüggő területet kapta. Zsigó Róbert pedig az élelmiszerlánc-felügyeletért tartozik majd felelősséggel, mint államtitkár.
    A földművelésügyi miniszter az elmúlt kormányzati ciklusban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) – amely tárcát szintén ő vezette – tevékenységét sikeresnek értékelte, mert  az ágazatban nőtt a termelés, a foglalkoztatottság és az export is, de az agrárium valamennyi mutatója javult – közölte.
    Fazekas Sándor beszélt arról is, hogy a tárca portfóliója döntően a jövőben is megmarad. A változások nem túl nagyok – tette hozzá. Az FM kiemelt célkitűzése továbbra is az, hogy az értékeket megőrizve a jövőben is jó minőségű egészséges élelmiszer kerüljön a magyar emberek asztalára, és a magyar mezőgazdaság tovább erősödjön.
    A miniszter az államtitkárjelöltek bemutatásakor a laudációban többek között elmondta: Nagy István parlamenti államtitkár és miniszterhelyettes lesz, aki tapasztalt önkormányzati szakértő és az elmúlt években személy szerint együtt dolgozott vele a magyar föld védelmében. Czerván György korábban és most is az agrárgazdaságért felel, felkészült szakember.
    V. Németh Zsolt, a környezetügyért, az agrárfejlesztésért és a hungarikumokért felelős államtitkár lesz, komoly szaktudással rendelkező állami vezető. A korábbi vidékfejlesztési területen végzett munkája is ezt bizonyítja. Bitay Márton Örshöz, az állami földügyek tartoznak majd, fiatalos lendületével bizonyította, hogy a földügyekben át lehet térni egy másfajta megközelítésre, ami egy másfajta hasznosítást jelenthet, mint korábban.
    Zsigó Róbert, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárként érkezik a tárcához. Ez a terület minden magyar ember számára fontos. De kommunikációs szempontból is tudja majd a tárca hasznosítani Zsigó Róbertnek azokat a képességeit, amiket munkája során a Fidesz képviselőcsoportjában már megmutatott. Simon Attila István a közigazgatási területet vezeti majd államtitkárként. Az elmúlt kormányzati ciklusban már ő is a vidékfejlesztési tárcánál dogozott, mint helyettes államtitkár a jog- és törvényalkotási területen. Ezeket a tapasztalatait a továbbiakban is jól hasznosíthatja.
    Fazekas Sándor megköszönte a tárcától távozó, leköszönt államtitkárok – Budai Gyula parlamenti, Kardeván Endre élelmiszerlánc-biztonsági, Illés Zoltán környezetügyi és Poprády Géza közigazgatási – munkáját.

Forrás és fotó: MTI

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Nassolj egészségesen!

eteltcsakokosan

10 dolog… Amit a körtéről tudni kell

eteltcsakokosan

Vajon mi az a kuszkusz?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató