Ételtcsakokosan

A túl sok cukor fogyasztása növeli a szívroham kockázatát

2014. február 5.

Több mint háromszorosára nő a szív- és érrendszeri zavarok okozta halálozás veszélye azoknál, akik napi kalóriabevitelük egynegyedét hozzáadott cukorból fedezik – derült ki egy nagyszabású amerikai kutatásból.

A JAMA Internal Medicine című tudományos lapban megjelent tanulmányban több tízezer amerikai cukorfogyasztását, valamint a szívbetegségekkel kapcsolatos halálozások adatait vetették össze a szakemberek, és azt látták, jelentős összefüggés mutatható ki köztük – tudósított a BBC hírportálja.

A cukor hízást okozhat, a túlsúly pedig a növeli a szívbetegségek esélyét, és ezzel a kockázattal az embereknek tisztában kell lenniük – figyelmeztettek a kutatók. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai szerint a hozzáadott cukor nem lehet több a napi kalóriabevitel tíz százalékánál, ez férfiaknál nagyjából 70, nőknél 50 gramm. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a felnőttek és a gyermekek többsége túl sok cukrot fogyaszt, a káros mennyiséget nagyrészt keksz, torta, csokoládé és más édességek, illetve szénsavas üdítők és gyümölcsitalok formájában veszi magához. Azok számítanak magas cukortartalmú ételnek, melyek száz grammja 22,5 grammnál több cukrot tartalmaz, ezt a csomagoláson el lehet olvasni. “Évek óta ismerjük a telített zsírok túlzott fogyasztásának veszélyeit. A megfigyelés eredményeként az élelmiszeripar az egészségtelen zsírok jó részét cukrokkal helyettesítette sokféle termékben. Most olyan élelmiszerek fejlesztésére van szükség, amelyek nemcsak a telített zsírokból, hanem a finomított, hozzáadott cukorból is keveset tartalmaznak” – fűzte hozzá Naveed Sattar, a Brit Szív Alapítvány (BHF) szakértője.

Részletek: http://www.bbc.co.uk/news/health-26020017

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Ételt csak okosan! foglalkozás már az általános iskolákban is

eteltcsakokosan

Mire figyeljünk mák vásárlásakor?

eteltcsakokosan

Mik azok a szuperételek?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató