Ételtcsakokosan

Süllő

2021. július 26.

Felhasználási javaslat

1

A hal frissességére annak színéből, állagából, szagából lehet következtetni. Fontos információs forrás a hal friss illata, egységes színe és tömör húsa.

2

Felhasználás előtt a halat alaposan mossuk meg, majd töröljük szárazra.

3

Hal előkészítéséhez külön vágódeszkát használjunk.

4

A mélyfagyasztott import halak esetében a filére felvisznek egy úgynevezett glazúrjég réteget, vagyis jégpáncélt, amely megakadályozza a halhús oxidációját. Mindig nézzük meg a csomagoláson a jég mennyiségét, ezt kötelező feltüntetni az egyes termékeken.

5

Figyeljünk arra is, hogy a már egyszer felengedett halat újrafagyasztani nem szabad, mert komoly ételmérgezés lehet a következménye!

6

Mivel kereskedelemben is kapható már fagyasztásból felengedett hal, mindig kérdezzünk rá, hogy friss halat veszünk-e, nehogy véletlenül újrafagyasszuk azt.

7

A friss hal teste nyomásra rugalmas, visszaáll eredeti állapotába, illata halra jellemző, nem szúrós és nem kellemetlen!

8

Egész, nem bontott hal esetében a halak felszíne friss, a szem természetesen duzzadt, élőnek tűnő, csillog, a kopoltyúk élénkvörösek.

9

A halas ételeket azonnal fogyasszuk el, ne tároljuk!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Zabkása

eteltcsakokosan

Tojásfejtés természetesen

eteltcsakokosan

Hűsítő, édes nyár

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató